Kékfrankos

Kékfrankos szinonim nevei:

Nagyburgundi

Kékfrankos származása:

vitatott

Kékfrankos természeti értékei:

Kékfrankos középérésű, erős növekedésű, közepesen bőven termő, termésátlaga 11-12 t / ha. A kékfrankos államilag elismert (1956) vörösborszőlő fajta. A kékfrankos a fekvés és talaj iránt nem igényes (de gyenge homoktalajra nem való), viszonylag fagy- és szárazságtűrő, nem rothad, kevés zöldmunkát igényel. A kékfrankos bora enyhén illatos (aszalt szilvára emlékeztető), testes, fanyar, savas karakterű minőségi vörösbor

A hajtás:

félmerev-merev

A vitorla:

nyitott,lapított, bronzoszöld, pókhálós, levelei domborodók, majd homorúak.

A szártag:

a háti oldalon barnásvörös, a hasi oldalon barnászöld, csupasz, csíkozott, alig hamvas.

A levél:

ötszögletű, középnagy-nagy, széles, tölcséres vagy kiterített, sima, szövete könnyen szakadó, sötétzöld, alig fényes, zsíros, tagolatlan-karéjozott, karéjainak száma 0-5; vállöblének alakja és alapja ék alakú, amelyet a lemez határol; oldalöbleinek alapja és alakja ék alakú; széle fűrészes-csipkés, sekélyen bemetszett, felszíne és fonáka szőrösödő, erezete zöld, a levélnyél lilásvörös, csupasz, csíkos, középhosszú.

A fürt:

vállas, tömött, középnagy, átlagtömege 150 g, a bogyó gömbölyű, kicsi, átlagtömege 2 g, pontozott, kék, hamvas, húsa puha, leves, olvadó; íze semleges, héja feltűnően vastag, szívós.

Morfológiai szempontból hasonló fajta:

Zweigelt, Kékoportó