Orbánc
Az orbánc egyfajta szőlőbetegség. Az első és másodrendű erekkel határolt levélrészeken nagyobbodó, sárguló és vörösödő foltok, amelyeket sárga vagy vörös szegély övez. Az orbánc lombhullást okozhat.
A szőőorbánc ellen – amennyiben a kezdeti fertőzések már kialakultak – a védekezéseket már 3-4 leveles állapotban célszerű elkezdeni. Általában egymást követő csapadékos években fordulhat elő kártétel, száraz időszakban kicsi a károsítás esélye. Aszkospórával, szél útján terjedhet. Az első vegyszeres védekezést a betegség ellen 3-5 leveles korban, általában május elején kell elvégezni, majd meg kell ismételni a hajtások kb. 25-30 cm-es állapotában, majd pedig virágzás előtt is.
